2013. október 13., vasárnap

Szeptember 23. Hétfő

   Ma nem igazán történt bármi is. Felkeltem a megszokott időpontban, készültem, reggeliztem stb. Elindultam a suliba...egyedül. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem járok Crissel, csak most szünetelünk. Én tegnap megbeszéltem magammal, hogy meghallgatom Criss ''történetét'' de nem ma. És nem is beszéltünk ma erről.
  Ameddig a suliba mentem, elfogott azaz érzés. A magány. Hiányzott Criss, amikor ott áll a kapuban és átkarol, puszit nyom a homlokomra. De bármennyire is szeretném ez most nem igy van. És egy ideig nem is lesz igy. Mikor a kapuhoz értem, mindenki rámnézett és elhallgatott. Barbi és Réka odajöttek és köszöntek de a többiek néma csendben figyeltek. Criss lehajtotta a fejét és a földtet pásztázta. Pár pillanat múlva kezdett elég kinos lenni a csend és senkinek nem állt szándékában megtörni ahogy láttam ezért hát megszólaltam.
   -Öhmm. Nektek is szia.
Csend.
  -Izé. Nagyon kellemetlen, hogy senki nem szólal meg. Elmondanátok mi a probléma?-kérdeztem idegesen.
  -Te nem harakszol ránk?-kérdezte csodálkozva Denisz.
  -Dehogy harakszom. Van rá okom?-kérdeztem és megint senki nem válaszolt. Aha szóval most az van, hogy burkolva elmondom Crissnek mi van köztünk.-Bár...van itt olyan akire tiszta szivből haragudnék de nem tudok. Az a valaki ne száljon el magától.-Criss elmosolyodott, de jól tudta, hogy most mi van.
Még álldogáltunk egy kicsit amikor arra figyeltünk fel hogy Tamiék röhögve sétálnak elég sietősen befelé. Senki nem gondolta volna hogy megállnak, pedig ez történt.
  -Elfogtok késni, nem jöttök?-elkezdtek susogni a kabátok (hideg van) , és észrevettük, hogy rajtunk kivül egy árva lélek nincs az udvaron. Robi elővette a telóját és megnézte az órát. 7: 36. Hupszi.
  -Köszi hogy szóltál, már megyünk is.-kiáltottam oda nekik.
  -Micsoda kedvesség.-mondta Ádám és még egy lesajnáló nézéssel is megajándékozott. Kedves. Mi baja volt azt nem tudom. Válaszra nyitottam  a számat, de inkább nem mondtam semmit.  Minek magyarázzam el nekik, hogy nem kell mindig távolságtartónak lenni. Tami egyszerűen csak szólt szépen hogy mennünk kéne. Most mi? Menjek oda és orditsak a pofájába hogy:''Mit képzelsz magadról? Hogy merészeltél szólni hogy elkésünk? Hát normális vagy te egyálltalán?'' Nem értem. Na mindegy. Nem vettük nagyon sietősre a tempót, Tamiék se rohatak előre hanem bevártak minket és együtt értünk be oszira. Drága osztályfőnökünk egy diákkal a tanteremben várt minket, összefont karral és összeráncolt szemekkel.
  -Ti nem haljátok a csengőt?-kérdezte tőlünk, későktől.-Criss, Ádám, Barbi, Réka, Róbert, Kovács, Horvát,  Denisz, Klaudia, Tamara, Zsófia, Dávid, Valentina. Ti nem haljátok a csengőt?-ismételte a kérdést.-Talán ki kellene tisztitani a füleket, nemde?-Dávid odasugta Denisznek, hogy ''igen, a magáét jó lenne'' de szerncsére nem hallotta. Betti egyedül ült a padjában halgatta az oszi prédikálását miszerint egy elfogadhatatlan banda vagyunk. Eddig birtunk figyelni, utánna azt beszéltük meg (az ajtó mellett állva) , hogy szoktunk-e regelizni suli előtt.
  -Rémes társaság.-mondta az oszi mondandója vége felé.
  -Uhh, és akkor még a sajt is megolvad.-mondta Dávid kicsit hangosabban a kelleténél.
  -Leülni most! Neveletlenek!.-orditotta el magát az osztályfőnök. Hát szépen kezdjük  a hetet.-Néma csendben a helyünkre slisszoltunk, nem mintha meghatott volna minket az, hogy az oszi kidagadt erei majdnem kicsapódtak  a homlokán, hanem nem akartuk hogy megcsapjanak minket. Igen, az erek.
Mivel ofőnk nem a világ legjobbja, arra gondoltunk, hogy csináljunk még egy kis ''hétfő reggel van balhét''. Mert miért ne? Denisz feltette a kezét, ebből már tudtuk hogy elkezdődik a ''Játék''. :D
  -Mondjad Denisz.
  -Elmehetnék megfaragni a ceruzámat?-kérdezte. Az osztály lehajtott fejjel és rászkódó vállal hallgatta, hogy az oszi egy ''siess'' kijelentéssel a szemeteshez küldi. Ó, hoghy miért nevettünk? Gyerek fantázia. A ceruza szó itt már nem az  iróeszközre vonatkozik. :D
  Denisz felkellt, odaállt a szemeteshez és elkezdte faragni. Dávid tette fel a kezét.
  -Tessék Dávid.-szölitotta fel az ofő.
  -Ki kell mennem.
  -Hova?-nézett értetlenül az oszi.
  -Pisá...illemhelyre.-nézett a tanárra ''bályos'' tekintettel.
  -Hjajj. 2 perced van. Denisz!!! Meddig faragod még azt a ceruzát?
  -Bocsánat. Folyton kitörik  a hegye.-majd meg szakadtunk a röhögéstől.
3 perc eltelt  és Denisznek sikerült meghegyeznie a cerkáját. :D Dávid még sehol.
  -Kovács! Menj el Dávidért.
Kupács vigyorogva kiment és 5 perc múlva jött vissza. Meg is lepődtünk mivel gondoltuk ha jön hozza Dávidot is.
  -Dávid bezárta az ajtót és nem birja kinyitni. Úgyértem beragadt.-mindenki szakadt a röhögéstől,  már sirtunk. Az oszi egy ''ez felháboritó, intizzétek el'' mondattal otthagyott minket. Dávid váltotta, aki elmesélte, hogy végig a konyhában volt és  a takaritónőkkel beszélgetett.  Az óra maradék idejét végig hülyültük, meg zenét hallgattunk. Következő óra infó volt. Semmit nme csináltunk csak netetünk. Kémián röpellenörzőt irtunk, 5- kapam. Angolon csak feladta a feladatokat a feladatgyüjteményben. Á, csak 25 komplikált és ismeretlen szavakkal teli mondat volt előttünk.  Csengetéskor egy ''otthon fejezzétek be'' mondattal elengedett minket. Igazából én birom ezt a tanárnőt. :D Mikor hazaértem , neteztem és elkezdtem irni egy dalt. Elég vicces lett ahhoz képest, hogy a csalódásról irtam. Mivel óriási önkritikus vagyok, nem voltam megelégedve a dallal, igy széttéptem. 1 óra alatt kész lett  a mestermű, ami annyit tesz, hogy ennek a témája is ugyanaz, csak ezen már nem nevettem hanme könnyztem. (sirtam mint az állat, de ezt senkinek nem kell tudnia)  Megtanultam a magyart meg a matekot (magyart csak úgy, a matekot meg azért mert holnap dolgozatot irunk) majd elmentem letusolni, Befeküdtem az ágyba Macbookoztam, amikor meguntam kezdtem irni ezt. Most megyek aludni, mert reggel korábban kelek. Valakinek hajat is kell mosni.

 U.I.N. : Furcsa egyedül jönni-menni. De majd ez is megváltozik remélem. Na jó éjt.